NKUL-KP-1-2021/1-001722: A baranyai németek gasztronómiája és kultúrája - Beszámoló

 

Támogatási összeg

200.000 Ft

 

A támogatott tevékenység bemutatása

Egyesületünk fontos céljának tekinti, hogy tevékenysége ne csak Pest megyére korlátozódjon. Törekszünk arra, hogy felkeressünk más jelentős németek által lakott régiókat is a Kárpát-medencén belül, kapcsolatokat építsünk ki az ott élő német fiatalokkal. Ebből a célból már 2018-ban Baranyába látogattunk és felfedeztünk több ottani német nemzetiségű települést. Nem történt ez másként 2021-ben sem, tavalyi látogatásunk során sikerült még inkább elmélyítenünk a korábban kialakult barátságokat, valamint újakra is szert tenni. Ezen kívül fontos prioritást képezett a projekten belül a baranyai németek szellemi és tárgyi kultúrájának közelebbi megismerése. Ismét bebizonyosodott, hogy fiataljaink identitáserősítése szempontjából rendkívül fontosak ezek alkalmak.

Négy napos projektünk elsősorban két fő területre, a német gasztronómiára és kultúrára koncentrált. A projekt fő helyszínét Liptód jelentette, itt az első két napon különböző gasztronómai és népismeretes programok vártak a résztvevőkre, melyek keretében többek között különböző baranyai ételkülönlegességek elkészítését sajátították el tagjaink helyi asszonyok segítségével, illetve megismerték a település épített örökségét.

A következő két nap keretében ellátogattunk Geresdlakra, ahol megtekintettük a falu nevezetességeit, a magyarországi német témájú kiállításokat. Voltunk a babakiállításon, a falvédő- és kendőkiállításon, illetve a német házban. Itt nagy örömünkre megismekedhettünk az országos hírű hefeknedellel is. Jártunk Görcsönydobokán is, ahol a Magyarországi Német Fiatalok Közössége irodavezetője, valamint az országos szervezet helyi baráti körének tagjai kalauzoltak minket. Utolsó kirándulásunk Mecseknádasdra vezetett, ahol a helyi magyarországi német tanösvényen keresztül felfedeztük a település múltját és jelenét, illetve a „nádasdi néplélek” jellemzőit. Ismét új tapasztalatokkal felvértezve tértünk haza közösségünkbe és a Baranyában tanultakat szeretnénk beépíteni idei sütőhetünk tematikájába is.

 

A kapott támogatás hozzájárulása a tervezett tevékenységek megvalósításához

Egyesületünk ezen programunk alatt másik megyébe látogatott. Mivel többnapos programról volt szó, így nélkülözhetetlen volt, hogy tagjainkat el tudjuk szállásolni, a támogatás egy részét erre költöttük. Mivel egyrészt Baranya megye és az ottaniak gasztronómiájának megismerése volt a célunk, ezért számoltunk el költséget arra, hogy az ottaniak megtanítsanak minket az ételeik elkészítésére, ezzel is megismerve más svábok mindennapjait és étkezési szokásait. Természetesen az ottani napok alatt a tagok napi háromszori étkezését is biztosítanunk, úgyhogy erre is használtunk fel a támogatásból.

 

A tervezett programhoz képest történt változások ismertetése, indoklása

A tervezett programhoz képest pozitív irányban történt változás, mivel mégiscsak útba ejtettük Geresdlakot is, még ha arra pályázati keretünk nem is volt, mert kár lett volna kihagyni ezt a vendégszerető települést, ahol ilyen sok szép és értékes dolgot lehet megtekinteni. Egyébként minden más a tervek szterint történt.

 

Médiamegjelenések:

- Neue Zeitung: Neue Zeitung 2021. évi cikkei az egyesületről

 

Fotók:

 

 

 

Köszönjük a támogatást a Miniszterelnökségnek!



Search

f t

Copyright © 2017 hsfbk.hu. Minden jog fenntartva.

Joomla - Závodszky Design . . . . . . . . .• Admin